(1 értékelés)

Szomorú hírről kell számot adnunk: a napokban el kellett altatni néhány mosómedvét a Fővárosi Állatkertben. Miért történt ez?

Néhány hónappal ezelőtt valamennyi mosómedvén ugyanazokat a tüneteket fedezték fel állatorvosok. Ezek mindegyikét egy belső élősködőre lehetett visszavezetni, amellyel az állatok bizony nemcsak a természetben, hanem állatkerti körülmények között is találkozhatnak. Amíg azonban a természetben az állatoknak maguknak kell leküzdeniük a problémát, az állatkertekben az állatorvosok munkája nyomán is segítséget kapnak a kórokozó ellen. Az összes mosómedvét intenzív kezelésnek vetették alá, a férőhelyüket pedig teljesen kifertőtlenítették, sőt, több tucat köbméternyi altalajt is kicseréltek, mielőtt az állatokat megtisztított helyükre visszaengedték volna.

Sajnos azonban nem jártak sikerrel, mert a közelmúltban ismét felütötte a fejét ugyanez a probléma. Ráadásul – mivel nem volt előzmények nélkül való –jobban meg is viselte az állatok szervezetét. Olyannyira, hogy nagyon alapos mérlegelés után, kíméletből sajnos el kellett altatni az érintett állatokat. Ez a szomorú oka annak, hogy a Bagolyvárat felkereső látogatók a mosómedvék kifutóját jelenleg üresen találják.


Share/Save/Bookmark
 
 
mantolama istanbul evden eve nakliyat Ankara evden eve nakliyat istanbul evden eve nakliyat evden eve nakliyat evden eve nakliyat yurtlar evden eve nakliyat sucuk Yuvaniz.com