„Átadnék egy skorpiót” – hangzott a kérés a telefonban, és a Szegedi Vadaspark munkatársa a vonal másik végén már neki is látott volna a szokásos mondókának, vagyis, hogy méreggel ölő állatokat nem tartanak, így, sajnos, a házi kedvencének helyet biztosítani nem tudnak. Azonban hamar kiderült, hogy nem erről volt szó, a szóban forgó ízeltlábú kellemetlen utaskísérőként érkezett, egy bőröndben, Puertó Ricoból.
Természetesen így már más volt helyzet, a természetvédelmi hatósággal való egyeztetés után fogadták az ugyanaznap délután behozott skorpiót. Bár a vadaspark nem szakértője ezen állatcsoportnak, mindenképpen tudni szerették volna, hogy vajon milyen faj, és persze mennyire veszélyes?
A külső jegyek nem voltak túl biztatóak: kis méret, kevésbé erőteljes, hosszú ollók, viszonylag nagy méregtövis. Mindez a legveszélyesebb skorpiók jellegzetessége. A gyanú beigazolódott,a skorpió a Centruroides nemzetségbe tartozik, amely számos halálos mérgű fajt foglal magába. A külső határozó bélyegek alapján a legvalószínűbb, hogy a Centruroides limbatus egy példányát fogadták be, amelynek mérge kevésbé ismert hatású, de – mint egy amerikai kórházieset is bizonyítja – mindenképpen veszedelmes. A vadasparkban az állat mérgét egyszer használni is látták, mikor táplálékul az inszektáriumba telepített tücskök közül egyet elfogyasztott.
A skorpió nem marad Szegeden, mivel nincsenek felkészülve ilyen veszélyes, méreggel ölő állatok tartására. A mérges utast így a Fővárosi Állat- és Növénykert fogja befogadni. Végül egy jó tanács a messzi vidékekre utazóknak: a bőröndöt és táskákat jól nézzük át hazaérkezéskor!
(Forrás: Szegedi Vadaspark hírlevele)
| < Előző | Következő > |
|---|




