Az utóbbi hetekben sokszor olvashattatok arról, hogyan viselkednek az állatok a fagyos, téli időben. Folytassuk ezt a sort, s nézzük meg, vajon hogyan képes a jegesmedve, a sarki farkas vagy a szibériai tigris a magyarországinál sokkal mostohább teleket is átvészelni.
Az állatvilág számos képviselője csupán csekély mértékben képes a hőszabályozásra és a hőszigetelésre. Ezeknek az állatoknak tehát a testhőmérséklete nagyban függ attól, hogy a külső környezet hőmérséklete miként alakul. Ez persze nem jelenti azt, hogy csupán trópusi körülmények között képesek megélni, mégis korlátozza valamelyest elterjedési lehetőségeiket. Hiszen közismert például, hogy a sarkvidéki jégmezőkön a különféle hüllők nem igazán számítanak tömegesen előforduló élőlényeknek.
Az állandó testhőmérsékletű – „melegvérű” – állatok, így a madarak és az emlősök esetében viszont a testhőmérséklet közel állandó, vagy legalábbis igen szűk határok között alakul. Az állandó testhőmérséklet és az intenzív anyagcsere sok olyan képességgel ruházza fel ezeket az állatokat, amellyel a változó testhőmérsékletű – „hidegvérű” – állatok csak nehezen versenyezhetnek. Ugyanakkor az anyagcsere működtetéséhez, a testhőmérséklet fenntartásához a szervezetnek több energiára van szüksége, amihez viszont az állandó testhőmérsékletű állatoknak sokkal több táplálékra van szükségük. Ráadásul ahhoz, hogy mindez a nagy hidegben is hatékonyan működjön, megfelelő hőszigetelésről kell gondoskodni.
A madaraknál a tollazat, az emlősöknél a szőrzet biztosítja elsősorban a hőszigetelést, egyéb más funkciók mellett. Ez a hőszigetelő réteg segíti a szervezet anyagcsere folyamatai során termelődött hő megtartását, illetve annak megakadályozását, hogy a környezet alacsony hőmérséklete a szervezetet lehűtse. A tulajdonképpeni hőszigetelő hatást persze a tollak és szőrszálak között fogva tartott levegő fejti ki, így a szőrzet és a tollazat hőszigetelő képessége elsősorban attól függ, hogy mennyi levegőt tud csapdába ejteni. Ez függ a szőrzet vagy tollazat vastagságától, az egyes szálak vastagságától és sűrűségétől és számos más tényezőtől is.
A számszerűen kifejezhető hőszigetelő képesség szempontjából a legjobban a sarki farkas, a hiúz és a rénszarvasok teljesítenek, de a jegesmedve és a pézsmatulok sincs sokkal lemaradva tőlük. Persze ha az állatok vízbe kerülnek, és a szőrzet, vagy a tollazat vizes lesz, illetve a víz alatt a nyomás kipréseli a bennük fogva tartott levegőt. Ezért azok az állatok, amelyek hideg égövben élnek, de a vízben is sok időt töltenek, a bőrük alatt vastag zsírréteget növesztenek, ami ugyancsak jó hőszigetelő, ráadásul tápanyagraktárként is szolgál. Ezért lehetséges, hogy a sarkvidéki fóka- és cetfajok is jól viselik a hideg tengervizet.
Valójában minden állat számára létezik egy hősemleges (termoneutrális) hőmérséklet, amikor pont jó neki. Ha ennél hidegebb van, bizonyos határig különféle hőszabályozási technikákkal (pl. remegés) képes ellensúlyoznia hideget, és ugyanez a helyzet akkor is, ha a hősemlegesnél melegebb a környezeti hőmérséklet, csupán a technikák mások (izzadás, lihegés stb.). A testet körülvevő hőszigetelő zsírréteg, tollazat vagy szőrzet abban segít a hideg éghajlaton élő állatoknak, hogy ez a hősemleges hőmérséklet minél alacsonyabb lehessen, olyan hőmérsékleti tartományban, amely az adott állat élőhelyén gyakorinak számít.
Persze az is előfordul, hogy az évszakok között nagy hőmérsékletbeli különbségek vannak. Ilyenkor a hőszigetelő réteg teljesítményének megváltoztatásával (vedlés, fogyás) tudják az állatok emelni a számukra ideális, hősemleges hőmérséklet értékét.
(Forrás: Fővárosi Állatkert)
| < Előző | Következő > |
|---|