Lebben a lepke

Szoktál lepkét számolni? Állj ki egy szép napon egy mező közepére vagy egy erdei útra, s figyeld meg, hány lepkét látsz. Egy, kettő, három – lehet, hogy ő már nehezebben talál párt magának, ha talál egyáltalán. Négy, öt – talán ez a lepkefaj el is tűnik, mire felnőtt leszel...

Tényleg ilyen nagy bajban vannak a lepkék? Bizony, néhánynak nem valami biztató a helyzete. Európában sok helyütt a nappali lepkék száma egyre csökken. Jó pár olyan faj van, amely eltűnhet az élőhelyéről, mire felnősz, vagy akár teljesen ki is halhat. Magyarország még szerencsés helyzetben van például Angliához képest, ahol a lepkék élőhelyét sok helyen tönkretették. Ha például egy kis erdőt, ligetet kivágnak, hogy a helyén házak vagy utak épüljenek, nemcsak a fák tűnnek el, hanem azok a kisebb termetű növények is, amelyeken sok hernyó megélt.

Mi, emberek főleg a kifejlett, színpompás lepkékre leszünk figyelmesek, azokra is főleg tavasszal vagy nyáron. A lepkék élete azonban sokkal korábban elkezdődik. A nőstény pici petéket rak le egy-egy növényre (ezeket hívjuk tápnövénynek). A petékből kikelő hernyók a tápnövényen élnek, azzal táplálkoznak, majd bebábozódnak, és a bábból bújik majd elő a lepke. Fajonként változó, melyik lepke hogyan vészeli át a telet: van, amelyik ősszel bábozódik be, és tavasszal bújik elő a kifejlett állat. Igen ám, de ha tavasszal hirtelen újra hidegre fordul az idő, a frissen kikelt lepkék elpusztulnak. Mindez megtizedelhet vagy akár a kihalás szélére sodorhat egy egész lepkefajt, ahogy ez a lepkeként telelő kis rókalepkével is történt. Egykor ez a lepke gyakorinak számított, de most úgy tűnik, pár éven belül akár ki is pusztulhat Magyarország területéről.

Sok lepke hernyója azonban már a bebábozódásig sem jut el. Ami nekünk szépen rendezett, gondozott kertnek tűnik, az a hernyónak maga lehet a sivár pusztaság. Ugyanis sok hernyó táplálkozik csalánnal vagy bogáncsfélével – ám ezeket a növényeket legtöbbször kiirtjuk a ház körül. Végül, még ha sikerül is egy-egy példánynak megtelepednie a kertben, elég egy rosszkor jött permetezés, és idén nem látjuk többé a lepkéket virágról virágra szállni....

 

Mit tehetsz te a lepkékért?

– Hagyj a hernyóknak egy kis helyet! A kertben legyen egy kis érintetlen zug, ahol megmaradhat a csalán, a bogáncs. Ezek a növények a mi szemünkben gazok, de a hernyók számára terített asztalok!

– Ültess kaprot! Amellett hogy fűszernek is finom, ezen él a fecskefarkú lepke hernyója.

– Ültess illatos növényeket! A nyáriorgona, a petúnia, az estike, a büdöske virágai nemcsak a nappali lepkéket vonzzák, hanem alkonyat idején a szendereket is. Ezek a lepkék kolibriként lebegnek a virágok előtt, s hosszú pödörnyelvükkel szívogatják a nektárt.

– A legfontosabb emellett a lepkék élőhelyének megőrzése. Ebben segíthet az is, ha a kiránduláson feljegyzed, milyen fajokat láttál, és ezt megosztod mással is, például a www.vadonleso.hu oldalon keresztül.

 

Köszönjük Vozár Ágnesnek a cikkhez nyújtott segítségét.
Címkék:
Share/Save/Bookmark

Csak regisztrált felhasználóink tudnak hozzászólni!
Jelentkezz be vagy regisztrálj!