(2 értékelés)
Súlytalanul lebegsz a koromfekete űrben, a fejed fölött szikrázó csillagok, mélyen alattad a kékes fényben játszó Föld ragyog. Elképzelted már, milyen lehet az űrhajósok helyében lenni? Ha szeretnél egyszer te is helyet foglalni egy űrrepülő fedélzetén, szkafanderben kilépni az űrbe, esetleg egy másik bolygóra tenni a lábad, már kezdheted is a felkészülést! Sorozatunkból megtudhatod, mi mindent kell tudnia egy űrhajósnak, megismertetünk a legénységre váró kiképzéssel, és arról is olvashatsz majd, milyen az élet a Nemzetközi Űrállomáson.
Lehet, hogy mire felnősz, az űrutazás olyan természetes lesz, mint manapság eljutni egy másik földrészre. Ám az is elképzelhető, hogy kevesek kiváltsága marad az, hogy elhagyhatják a Földet, még ha rövid időre is.
Ha te mindenképpen szeretnél közéjük tartozni, már most el kell kezdened a készülődést.
Most induló sorozatunkból megtudhatod, mire számíthatsz, ha űrhajós szeretnél lenni. Ugyan még hosszú évek telnek el, mire valóban szkafandert ölthetsz, néhány dolgot máris kipróbálhatsz. Nézzük, mi mindent kell tenned, hogy álmaid valóra váljanak!
Az űrhajózás veszélyes foglalkozás, az űrben csak speciális eszközök segítségével boldogulhatnak az ott tartózkodók. Ha esetleg valami félresikerül, a földi irányítószemélyzetből senki sem tud ott teremni, hogy elhárítsa a hibát, az űrhajósok csak magukra számíthatnak. (A NASA, az Amerikai Űrkutatási Hivatal adatai szerint sok jelentkező visszalép, amikor megtudja, mennyi veszéllyel jár az űrhajósok munkája.) Légy tisztában a határaiddal, tudd, hogy mire vagy képes! Legalább ilyen fontos, hogy csapatjátékos légy, azaz jól tudj együtt dolgozni a társaiddal.
Apróságnak tűnhet, de nem az: mivel ez a munka nagyon megerőltető, fontos, hogy a résztvevők teste elbírja mindazt a megterhelést, amivel egy-egy űrrepülés jár. A súlytalanság állapotában ráadásul az izmok renyhülni kezdenek, egy-egy hosszabb Földön kívüli tartózkodás után az űrhajósnak olykor szó szerint jártányi ereje sincs, a teste annyira elszokott a gravitációtól.
Következő számunkban arról olvashatsz, milyen kiképzés vár az űrhajósjelöltekre.
I. rész: Már most elkezdheted!
Lehet, hogy mire felnősz, az űrutazás olyan természetes lesz, mint manapság eljutni egy másik földrészre. Ám az is elképzelhető, hogy kevesek kiváltsága marad az, hogy elhagyhatják a Földet, még ha rövid időre is.
Ha te mindenképpen szeretnél közéjük tartozni, már most el kell kezdened a készülődést.
Most induló sorozatunkból megtudhatod, mire számíthatsz, ha űrhajós szeretnél lenni. Ugyan még hosszú évek telnek el, mire valóban szkafandert ölthetsz, néhány dolgot máris kipróbálhatsz. Nézzük, mi mindent kell tenned, hogy álmaid valóra váljanak!
1. Tanulj jól!
Sajnos, ezt itt sem úszhatod meg! Egy űrhajósnak rengeteg ismeretre van szüksége. Régen főleg vadászpilótákból lettek űrhajósok, de újabban mérnököt, orvost, fizikust, biológust és tanárt is kiválasztottak a kiképzésre. Legjobb, ha a természettudományokra összpontosítasz, azaz jónak kell lenned fizikából, kémiából, biológiából, esetleg földrajzból, és persze ne hanyagold el a matekot sem! Az sem hátrány, ha könnyen tanulsz nyelveket, hiszen egy-egy űrutazás során különböző országok szakemberei dolgoznak együtt, akiknek meg kell értetniük magukat egymással. A Nemzetközi Űrállomáson dolgozó űrhajósok valamennyien beszélnek angolul és oroszul.2. Légy ügyes!
Láttál már kétballábas űrhajóst? Ugye, nem? Bár a leendő űrhajósok még a Földön igen sokoldalú kiképzést kapnak, és felkészítik őket az űrben való életre, a súlytalanságban meg kell tanulniuk irányítaniuk a testüket, szigorúan kontrollálni minden mozdulatukat. Ebben segít, ha olyan sportot választasz, amelyben minden mozdulatnak jelentősége van (ilyenek például a keleti harcművészetek).
3. Ne rezelj be!
Az űrhajózás veszélyes foglalkozás, az űrben csak speciális eszközök segítségével boldogulhatnak az ott tartózkodók. Ha esetleg valami félresikerül, a földi irányítószemélyzetből senki sem tud ott teremni, hogy elhárítsa a hibát, az űrhajósok csak magukra számíthatnak. (A NASA, az Amerikai Űrkutatási Hivatal adatai szerint sok jelentkező visszalép, amikor megtudja, mennyi veszéllyel jár az űrhajósok munkája.) Légy tisztában a határaiddal, tudd, hogy mire vagy képes! Legalább ilyen fontos, hogy csapatjátékos légy, azaz jól tudj együtt dolgozni a társaiddal. 4. Tájékozódj!
Ne várd, hogy a sült galamb a szádba repüljön! Ha nincs az iskolában csillagászszakkör, keress egyet, amelyhez csatlakozhatsz. A Magyar Csillagászati Egyesület honlapján megtalálod a vidéki szervezeteket is (http://www.mcse.hu/helyi_csoportok.html). A nyári szünetet is kihasználhatod: ha a Hegyháti Csillagvizsgáló területén táborozol, éjjel kipróbálhatod az obszervatórium távcsövét. Részletekért keresd föl a www.observatory.hu oldalt! Ha elmúltál 13 éves, a Magyar Asztronautikai Társaság űrtáborába is jelentkezhetsz (www.mant.hu).5. Légy nyitott!
Ha megsimogatod valakinek a fejét, azt valószínűleg azért teszed, mert kedves akarsz vele lenni. Igen ám, de például Délkelet-Ázsiában hatalmas sértésnek számít, ha valakinek a fejéhez nyúlsz. Efféle különbségek óriási kalamajkát okozhatnak egy űrhajón. Márpedig ha más-más országból érkező űrhajósok dolgoznak együtt, szinte biztosan lesz olyasmi, amit eltérően értelmeznek. Az űrhajósok hosszú időt tölthetnek el egy apró helyen, egymással összezárva, és apró félreértések is vitákhoz, veszekedésekhez vezethetnek. Egy tanulmány szerint az amerikai űrhajósok félrevonultak, hogy egy kicsit egyedül legyenek, az orosz munkatársak pedig ezt sértőnek találták. Ha sikerül mindezt megbeszélni, az mindent megoldhat, de ha nem, könnyen elmérgesedhet a helyzet.
6. Eddz!
Apróságnak tűnhet, de nem az: mivel ez a munka nagyon megerőltető, fontos, hogy a résztvevők teste elbírja mindazt a megterhelést, amivel egy-egy űrrepülés jár. A súlytalanság állapotában ráadásul az izmok renyhülni kezdenek, egy-egy hosszabb Földön kívüli tartózkodás után az űrhajósnak olykor szó szerint jártányi ereje sincs, a teste annyira elszokott a gravitációtól. 7. Ne add fel!
Minden űrhajós volt valaha gyerek – miért ne lehetnél te a jövő űrhajósa? Ám még ha ki is választanak a jelentkezők közül, akkor is többévnyi tanulás, kiképzés áll előtted, mire valóban helyet foglalhatsz az űrrepülő fedélzetén, amiről a legtöbb ember csak álmodozhat...Következő számunkban arról olvashatsz, milyen kiképzés vár az űrhajósjelöltekre.
| < Előző | Következő > |
|---|

