Magazin - Tiszta tudomány!

Űrhajósok az iskolapadban

 

Vajon milyen kosárlabdacsapat válna egy zsiráfból, egy pulikutyából, egy gepárdból és egy fókából? Mindegyiknek más tulajdonsága lenne előnyös a sportágban: a zsiráfnak a magassága ideális, a puli remekül átlátja, hogy mi történik a pályán, és tökéletes csapatkapitány, a gepárd mindenkinél gyorsabb, a fóka pedig igazi labdazsonglőr... De hogyan lesz belőlük igazi csapat?

Úgy, hogy mindegyiknek meg kell tanulnia valamilyen szinten azt, amit a többiek tudnak. Kicsit ehhez hasonlít az űrhajósok kiképzése is, hiszen nagyon különböző emberek kerülhetnek ugyanabba az „osztályba”. Máshoz ért a vadászpilóta, a mérnök, a geológus, az orvos és a fizikus, de a cél közös: valamennyi űrhajós akar lenni.

 

 

Az alapok

Az európai űrhajósjelöltek először tizenhat hónapos alapkiképzésen vesznek részt. Ennek során tanulnak egyebek közt a különböző országok űrprogramjairól és azokról az egyezményekről, törvényekről, melyek az űrkutatást szabályozzák. Megismerkednek az űrhajók és egyéb űreszközök felépítésével, jellemzőivel, megtanulják, milyen az élet a Nemzetközi Űrállomáson, hogyan kell kezelni a különböző műszereket, robotokat.

Mindezek mellett elsajátítják például azt is, hogyan mozogjanak az ormótlan szkafanderben. A szkafander mintegy 130 kilót nyom, tehát felvenni sem egyszerű, hát még mozogni, szerelni benne, ráadásul súlytalanságban! Persze a Földön még az űrhajósjelöltek kedvéért sem lehet súlytalanságot tartósan előidézni, ezért vízben, külön e célra kialakított medencében gyakorolnak. Bár ez nem teljesen ugyanaz, mint a súlytalanság, a vízben lebegve (tehát nem a fenékre süllyedve, de nem is a felszínen úszva) tudják a leginkább kitapasztalni, hogyan lesznek képesek például nagy tömegű tárgyakat mozgatni majd az űrben.

„Az alapkiképzés során az ember képet kap arról, milyen feladatai vannak egy űrhajósnak, hogyan fest a Nemzetközi Űrállomás, és milyen feladatok várnak majd rá odafenn” – mondja a belga Frank De Winne űrhajós.

 

A törzsképzés

Ez már főleg a gyakorlás ideje! Az űrhajósjelöltek megtanulnak repülni a különböző

űreszközökkel, és egyebek közt behatóan megismerkednek a Nemzetközi Űrállomás különböző önálló részeivel (idegen szóval: moduljaival). Az alapkiképzéssel ellentétben ekkor már főképp szimulátorokon, modelleken gyakorolnak. Mivel egy-egy szimulátor, illetve életnagyságú modell felépítése nagyon drága, a Nemzetközi Űrállomást fenntartó országok mindegyike más-más berendezést működtet. Például az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) kiképzőközpontjában, a németországi Kölnben a kísérletezőmodul, a Columbus használatát sajátíthatják el a jelöltek, Kanadában, Montrealban pedig a robotkar kezelését tanulhatják meg. Az általában egyéves törzsképzési szakasz során az űrhajóstanoncok több kiképzőközpontba is ellátogatnak. Ez után pedig már űrhajósnak számítanak, és bármikor kiválaszthatják őket egy küldetésre.

 

Indulás!

A tanulásnak még mindig nincs vége! Amint az űrhajósokat kiválasztották az űrutazásra, újabb másfél év vár rájuk. Ezen időszak alatt már csak azokra a feladatokra összpontosítanak, amelyeket a küldetés során el kell végezniük, mindenkinek mást. A legénység és a tartalékosok közösen készülnek az előttük álló munkára. Ez azért is fontos, mert így alaposan megismerhetik egymást, és megtanulnak együtt, csapatban dolgozni. Általában meglehetősen hosszú időt, mintegy fél évet töltenek majd együtt a Nemzetközi Űrállomáson, ahol igencsak szűk helyen kell majd osztozniuk, és odafent már nincs helye veszekedésnek, civakodásnak.

Az Egyesült Államokban, Houstonban található a Nemzetközi Űrállomás életnagyságú modellje. Az űrhajósok általában itt fejezik be kiképzésük utolsó szakaszát. Így mire először élőben is megpillanthatják majd az űrállomást, minden szegletét behatóan ismerik már...

 

< Előző		Következő >