A Kölyökparádé a népszerű Budapesti Nemzetközi Vásár utolsó három napján, október 21-23. között tart nyitva és igazi gyerekparadicsommá változtatja a Hungexpo Budapesti Vásárközpontot, de a szülőknek is bőven kínál hasznos és érdekes programot.
A „Mi leszek, ha nagy leszek?” kérdésre segítenek választ adni a Kölyökparádén bemutatkozó szakmák képviselői. Rendőr, autóversenyző, pék, orvos, erdész, varrónő, rejtvényfejtő, tudós és futballsztár is lehet bárki, aki meglátogatja a mesterségek standjait. Lesz rádióstúdió, ahol a kis látogatók riporterek lehetnek egy napra. A National Geographic Kids is ott lesz a Kölyökparádén, ahol „kétkezi újságírást” tanulhatnak a gyerkőcök, a legügyesebb riportereknek pedig szerkesztőségi látogatás lesz a díja, sőt a magazin decemberi számában viszontláthatják írásaikat. LEGO-város, elektromos távirányítású autó-, repülő- és hajómodell bemutató, PlayStation Move bajnokság, Xbox 360 Kinect és mesekuckó is fűszerezi a programot. A Modellezz.hu játékán pedig egy családi utazás talál gazdára, amelynek úti célja a párizsi Disneyland.
A szervezők a szülőkről sem feledkeztek meg. A gyereknevelés kérdéseire kaphatnak válaszokat szakemberektől, ahol szó lesz többek között a biztonságos internet használatról, a kamaszkori problémákról, a gyermekes anyukák munkavállalásáról és a drogprevencióról is. A szülők kényelméről gyerekmegőrző gondoskodik.
A Mosoly Alapítvány „Mesével kerek a világ!” című programjával hozza közel a Kölyökparádé közönségéhez a mesét és a meseolvasás családi élményét. A Mosoly Alapítvány az Égig érő fa című meséhez kapcsolódó színes aktivitásokkal és interaktív mese-programokkal várja a gyerekeket és a felnőtteket. A Mosoly Alapítvány interneten indított nagyszabású jótékonysági akciójához a Kölyökparádén is csatlakozhatnak a segítő szándékkal érkező látogatók.
A Kölyökparádé kedvezményes családi belépőjegyekkel várja a látogatókat a rendezvény mindhárom napján, sőt a nyitónapon az apukák számára díjmentes a belépés! AMÁV-Start Zrt. és a Volánbusz Zrt. 50%-os menettérti kedvezményt nyújt a Kölyökparádéra utazóknak. A belépőjegy üdülési csekk ellenében is megváltható.
További részletek:
www.hungexpo.hu/kolyokparade
www.facebook.com/kolyokparade
Érdekel, hogy készül kedvenc magazinod hónapról hónapra? Titkon arról álmodozol, hogy egyszer te is ilyen elképesztő dolgokkal fogsz foglalkozni? Mi segítünk neked!
Gyere el az NG Kids standjához a Kölyökparádé alatt, hogy kipróbálhasd magad újságíróként. Interjút készíthetsz érdekes foglakozású emberekkel, s az ebből készült cikkeket díjazzuk is! A nyertes belátást nyerhet a National Geographic Kids szerkesztőségének egy napjába, sőt a magazin decemberi számában viszontláthatja írását is.
| < Előző | Következő > |
|---|




