Tel Aviv – egy csodálatos vakációs úti cél 2017-re!

671 Megtekintés

Az ideális úti célt keresi 2017-re? A mediterrán strandok és a klasszikus történelmi látnivalók helyett ezúttal valami másra, többre vágyna? Tel-Aviv nem véletlen vonzza évről évre a turistákat, hiszen területén hagyomány és modern életstílus egyszerre van jelen. Ugyan korántsem tükrözi már azt a fajta bibliai megjelenést, melyet Izrael egyéb települései esetében megkaphatunk, de ez nem jelenti azt, hogy a város nélkülözné a múlt szellemét. Az egykoron, 1880-ban zsidó bevándorlók által alapított Tel-Aviv ma az egyik legvonzóbb tengerparti városként számon tartott. A 20-as évek eklektikája éppen úgy jelen van területén, mint a modern épületek és a piros cseréptetővel rendelkező kis házikók. A felhőkarcolók árnyékában hatalmas parkok várják a pihenni vágyókat, de a tengerparti fürdőzés szerelmesei is megtalálják itt számításukat. S ha ez a fajta sokszínűség nem lett volna még elég, akkor a városba érkezve számos remek program részesei lehetünk.

Kulturális programok a nap 24 órájában

Tel-Aviv területén járva a városnéző séták során számos helyen találkozhatunk az úgynevezett bauhaus építészet gyöngyszemeivel. A tradicionális épületeken túl modern felhőkarcolók is színesítik a városképet, s adják meg azt a fajta semmihez sem fogható összképet, mely oly jellemző Tel-Avivra. Ha megéheztünk, akkor nem érdemes kihagyni a hagyományos zsidó konyha kínálatát nyújtó kis éttermeket, de a sushi bárok is remek kulináris élményeket kínálnak. Ugyan itthon is megkóstolhatjuk és elkészíthetjük a humuszt vagy a falafelt, de a kinti ízvilág biztosan viszi majd a pálmát.

A város híres számos múzeumáról, melyeket a nap huszonnégy órájában látogathatnak az érdeklődők, de szabadtéri programok és fesztiválok is akadnak bőven az egyébként „Közel-Kelet meleg fővárosaként számon tartott” Tel-Avivban. Az óvárosban látványos piacok, bazárok és a sokak kedvencének számító bolhapiacok várják az érdeklődőket, mely utóbbiak igazi kincseket rejtenek. A Givat Aliya Beach kikötője pazar látványt nyújt, így a tengerparti séta során nem érdemes azt kihagyni.

Exkluzív tengerparti pihenés pezsgő éjszakai élettel

Az izraeli utazás elmaradhatatlan részét képezi a tengerparti fürdőzés. A térség remek strandokkal várja a napfény és a víz szerelmeseit. Tel-Aviv népszerűségét részben annak is köszönheti, hogy lélegzetelállító partszakaszokkal áll rendelkezésre. Sok strand ingyenesen használható, de természetesen vannak olyanok is, melyek luxusszínvonaluk és az ott elérhető extra szolgáltatások apropóján fizetősek. Ha sorra kellene vennünk a város legkedveltebb strandjait, akkor a Frishman Beach és a Gordon minden bizonnyal közöttük lennének. A háttérben látható egyedi városképpel a strandok önfeledt kikapcsolódást képesek nyújtani minden korosztály számára.

Sokan igyekeztek már megfejteni Tel-Aviv népszerűségének titkát. A legtöbben arra jutottak, hogy az egyedülálló kulturális kínálat, a páratlan városkép és persze a pezsgő éjszakai élet együttesen határozzák meg vonzerejét. A fiatal korosztály körében rendkívül népszerű a nyüzsgő metropolisz, ahol nappal a tengerparton hódolhatnak a kikapcsolódásnak, éjszaka pedig sorra járhatják a jobbnál-jobb szórakozóhelyeket. Mindehhez több gasztro-kultúrát magában foglaló konyha társul, melyben mindenki megtalálhatja az ízlésének leginkább megfelelő fogásokat. A városban sétálva kihagyhatatlan kis üzletek, piacok, friss zöldségek és gyümölcsök illatával csábító árusok várják a különlegességre vágyó turistákat. 



Kommentelni itt lehet!

Az email címe nem fog látszódni.


*