Kötelező biztosítás árak összehasonlítása az elmúlt 4 évben
3 307 Megtekintés
Van egy kérdés, amelyre a választ nagyon sokan várják. A kérdés így hangzik: „Mit tartogat az év végi kötelező biztosítási kampány?”. A válaszra- nem meglepő módon-, a gépjármű tulajdonosok, és a gépjármű üzembentartók kíváncsiak. Az érintettek köre folyamatosan nő, ami azt jelenti, hogy egyre több gépjármű van forgalomban Magyarországon. Számuk 2014-ben már elérte a 4 millió 350 ezret, amely az előző évhez képest 4 %-os emelkedést mutat. Ez annak a ténynek a tükrében tűnik meglepetésnek, hogy a 2008-as gazdasági válság hatására erőteljesen növekedett a szegénység. Ebből levonható az a következtetés is, hogy az emberek hamarabb mondanak le másról, mint az autójukról. Köztudott, hogy az autók fenntartása nem kis összeget emészt fel éves szinten. Vannak rendszeres, és rendszertelen kiadások.
A rendszeres kiadások között kell megemlíteni a kötelező felelősségbiztosítást, amely nélkül nem vehet részt gépjármű a közúti forgalomban. Ebből következően a megemelkedett gépjárműszám, egyben a kötelező biztosítások számának emelkedését is jelenti. Ez jó hír a biztosítóknak, bár tévedés azt hinni, hogy ebből a társaságoknak nagy nyeresége származna önmagában. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kötelező biztosítások díja nagyon alacsony, olyannyira, hogy már elérte a legalját, amely alá már nem lehet menni. Ennek a ténynek köszönhető az elmúlt években megfigyelhető díjemelkedési folyamat is. A biztosítók lassan, de folyamatosan elkezdték a díjak felemelését, amely már gazdasági törvényszerűség is volt, mégpedig az egyre növekvő kárkifizetések miatt.
Mit tartogat az év végi kötelező biztosítási kampány? Tekintsünk ki egy kicsit, mielőtt a kérdés megválaszolására térnénk. Azt látnunk kell, hogy a világ még mindig nem tért teljesen magához a gazdasági válság erejétől, sőt ha hihetünk az előrejelzéseknek, akkor újabb válságok elé nézünk. Természetesen a válság, a gazdaságilag fejlett Európát sem kerülte el. A válság nem egyformán rázta meg a kontinens nyugati, és keleti részét. A gazdaságilag jóval erősebb, stabilabb nyugati térségek, viszonylag hamar kiheverték a sokkot. A keleti nemzetek gazdasága sokkal ingatagabb, és sokkal jobban ki vannak téve a külföldi megrendeléseknek, illetve tőkeáramlásnak. A magyar kormány, a lakosság megsegítésének egyik módját a szolgáltatások díjainak a csökkentésében látta, ezért így kerülhetett sor például, a több lépcsőben bevezetett rezsicsökkentésre is. A rezsicsökkentés lényegében az összes energia szolgáltatót érintette. Olcsóbb lett a gáz, a fűtés, a víz- és csatorna díja, és az elektromos áram díja is, többek között. Látnunk kell azonban azt is, hogy a régión belül is nagy különbségek vannak, amelyek többek között a kötelező biztosítások díjazásában is utolérhetők. Nézzünk meg erről egy táblázatot.

Kötelező biztosítási árak összehasonlítása a régióban. Forrás: www.biztoshely.hu
Egyértelműen látszik, hogy Magyarországon a legolcsóbb a kötelező biztosítás. Mindez annak ellenére, hogy az elmúlt években elindult egy folyamatos díjemelkedés, amelyeket jellemzően évközi emelésként vezettek be a biztosítók. Év végén- így az előttünk álló kampány időszakban is-, nem várható emelkedés, vagy csak nagyon alacsony. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy ez, az, az időszak, amikor a legtöbben dönthetnek váltás mellett. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy 2014-ben megközelíti a 2 milliót azoknak a gépjárműveknek a száma, amelyeknél év végére, vagy a 2015ös év legelejére esik a fordulónap. Nyilvánvaló tehát, hogy a társaságok mostanra időzítik az díjemeléseiket, mert az egyértelmű ügyfélvesztéssel járna. Kisebb emelések elképzelhetők, de azoknak a hatása kompenzálható lesz az akciók, kedvezmények, együtt-kötések segítségével. Az összes biztosító ajánlatát átlagolva, várhatóan kismértékű díjcsökkenésre lehet számítani 2014-ben. Nézzük is meg, hogy, hogyan is változtak a kötelező biztosítások éves díjai hazánkban? Nézzünk erről is egy táblázatot.

Várható kötelező biztosítási és CASCO díjak. Forrás: www.biztoshely.hu
Látható tehát, egy lassú, de folyamatos emelkedés, amelynek következtében nagyobb mozgásteret nyertek a társaságok, ami azt jelenti, hogy 2014-ben már lehet újra számítani kisebb mértékű díjcsökkenésre. Fontos, hogy, amennyiben váltani szeretnénk, akkor időben lépjünk, mert a határidők betartása alapvető fontossággal bír. Forduljunk segítségért a biztosítási alkuszokhoz, akik szakértői a területnek, és megbízás esetén mindent elvégeznek helyettünk. Jó tudni, hogy ők nem a biztosítók érdekeit szolgálják, hanem az ügyfelekét. Figyeljünk oda 2014-ben is a kötelező biztosítási kampányra, mert éves szinten sokat megtakaríthatunk, egy jó váltással.
Kommentelni itt lehet!