Technikai újdonságok: a nyomtatás jövője
2 189 Megtekintés
Hol van az újítások határa? Meddig lehet még az életet megkönnyítő, vagy csak szórakoztatóbbá tevő dolgokat kitalálni? A határ nem más, mint az emberi lét, hiszen a technikai fejlesztések addig születhetnek, amíg lesznek olyan kreatív elmék, melyek ezekről folyamatosan gondoskodni tudnak.
Ne is keressük a határokat, inkább élvezzük az újítások adta lehetőségeket. Azok, akik szeretnék tudni, hogy adott évben mire is készülhet majd a nagyközönség a technológia, főleg a telekommunikáció és elektronika területén, azoknak a Las Vegas-i szórakoztató-elektronikai show nyújt részletes tájékoztatást. 2014. januárjában is megrendezésre került a Consumer Electronics Show (CES) szakkiállítás, ahol a sok okos eszköz mellett egy egész részleget megtölthetett a 3D nyomtatás technikája és eszközei.
A 3D nyomtató egy olyan eszköz, mely háromdimenziós tárgyakat képes nyomtatni digitális modellekből. A 3D nyomtatás nem annyira új keletű dolog, már 1980-ból vannak példái ennek a nyomtatási módnak, jelenleg prototípusok készítésére használják, de ipari alkalmazása is kilátásban van. A legújabb trendek szerint pedig az otthoni 3D nyomtatás is megvalósítható álom lesz. Hogy mire is lenne jó egy 3D printer otthon? Például pótalkatrészek saját magunk általi előállítása, egyedi játékok, személyes tárgyak készítése valósulhat meg ezzel a technológiával otthonunk falai közt.
A nyomtatás jövőjét jelenti majd a környezetbarát szemlélet alkotta vízsugaras nyomtatás, melyről 2014. februárjában adtak hírt kínai kutatók. A papíripar igen jelentős mértékben emészti fel az egyre nagyobb kincset jelentő fákat, mindazok mellett, hogy a nyomtatott papír 40%-a bizonyított módon még 24 órán belül a kukában végzi hulladékként. A természet ilyen mértékű tékozlását csökkentené a vízsugaras nyomtatás, melynek lényege, hogy a papírt olyan láthatatlan festékkel kezelik, mely víz hatására válik láthatóvá, és maximum 22 óra múlva el is tűnik. Az eljárásnak köszönhetően egy papírlap akár több tucatszor is felhasználhatóvá válik majd!
Kommentelni itt lehet!